1. nap...ami igazából a 0. meghosszabbítása, így összesen 36 óra

Tehát itt vagyunk, leszálltunk és valamely morbid indíttatásból be is engedtek az országba. Eztán kis transzfernyi közjátékkal megtaláltuk T-t, aki a szállást intézte nekünk. Az úton odafelé persze már inkább vonszoltuk a csomagot mint húztuk, Egy éppen leszerelő angol katona meg is szánt minket, és felajánlotta segítségét. Eztán láttuk még őt párszor átfutkosni piros lámpákon. Elértük a szállást. Namármost. Itt egy sqatról beszélünk, avagy foglalt ház. Jogi szerkezetéről a wikipédia ad bővebb felvilágosítást. Én inkább a hozzá kötődő élményeimről mesélnék inkább a későbbiekben. T körbevezetett minket a labirintusszerűen elrendezett lakásban, melyhez itt képeket is csatolok.

Épített. Minden épített. A fürdőtálca, a polcok, az ágyak. És majdnem minden összekukázott. Egy régi ajtó jó konyhapultnak, és két raklap már egy ágy. Teljesen más világ ez, ahol nem kapsz kézhez semmit, de mégis több mindened van, mint valaha volt. A szó őszintébb, nem kertel. Almabor készül a kisszobában, a nappaliban meg festmény. Az alsó szinten egy free shop működik, ahonnét bármit elvihetsz, a kulcsszó az etikusság. Ez egy zárvány amely pont annyira nyitott, amennyire a benne élőkre te nyitsz. Szabályait még csak ezután tanulom meg. A kontraszt egyelőre rendkívül vonzó, váltás a bizonytalanra, a megfoghatatlanra. Itt az otthon fogalma a fejekben él csak és nem tulajdon függő.
Tehát a házi almabor, azaz cider. Ejha! Illuminált lényünk és új élményeink birtokában kiléptünk a házból és nekiindultunk a városnak, hogy O csomagjait összeszedjük. Kalandozás a metróval: melyik irányba kellene és mivel és melyik alagút hova és mikor meg egyáltalán. A célt elértük, O bőröndjében lazán elfért volna egy gondosan darabokra szeletelt mexikói család, így természetesen az első dolog ami történt az volt, hogy a táska füle letört. Hmm. Akkor hajrá és nyaggassuk át magunkat a városon megint. Közben mosolyok, közvetlenség és segítőkészség szegélyezte utunkat. Hazafutás done. Gyors zuhany és indulás munkamegbeszélésre A-val: szintén mosoly és kedves emberek, finom narancsdzsúsz.

Két dolog miatt éri meg, ha az ember viszonylag kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik: 1.sok kedves ember veszi körül, 2. ez a sok kedves ember még több kedves embert ismer. Ugye mindenki ismeri a "hat lépés távolság" elméletet...Tehát az úgy volt, hogy még szülővárosomból ismerem kedves minden lében kanál M-et, aki ajánlotta J-t (aki tulajdonképpen egy volt évfolyamtársam), hogy keressem fel, mert ő Londonban dolgozott pár éve. Felkerestem. Ő pedig egy volt kollegának, A-nak az elérhetőségét adta meg, aki még mindig az angol fővárosban dolgozik. Írtam neki, válaszolt, kedves és segítőkész algír fiú. Továbbította az önéletrajzom, azaz a szííívííímet a főnökének, és itt adta vissza a stafétabotot. 
Hazafelé sushit ettem, közben Bob Marley visszhangzott a téren, egy jó kedélyű rastaman előadásában. Nem tudtam megsaccolni, hány éves lehet, de mint tudjuk, a raszta szív örökké...és dobog is.