Mint minden valamire való fesztiválon, mi is a nulladik napon kezdtük a kalandot itt, Londonban. Többesszám, tudniillik barátnémmal ketten lendültünk neki ebben a szeles hintajátékban. Az én napom még Zalaegerszegen kezdődött, aztán a tiramisus-anyás-apás-nagyszülős otthonról el, vonat, üres és kietlen fülke, pest. Átbaggyogás a Hévhez mintegy 35 kilónyi táskamasszívummal a kézben. A Héven végig volt társaságom D személyében, aki minden mondatát a "hallod" szócskával kezdte, gondosan ügyelve figyelmem elterelhetetlenségére, illetve a beszélgetés lazaságának mértékére. Leült mellénk egy középkorú, feltehetően nem alkohol-szűz polgár, majd arra kérte D-t fogja meg a sörét, amíg befűzi a cipőfűzőjét. D lazaságmérője ekkor inkább a 0 felé konvergált, mint bármi más irányba, de azért megfogta. Párbeszédünk során még olykor megemlítette a kirívó esetet. Leszálltunk Szentendrén, ő egy ideig a GPS-ével matatott, míg a magam koordinátái a következők voltak "átjössz a hídnál aztán visz az út". Hát vitt is, de leginkább én vittem a kezemben az előbb említett kevésbé karcsú bőröndöket végig a macskaköves utcán, mert vagyok olyan mazochista, hogy zavar, ha mások esetleg felébrednek az éppen kitörő világháborúhoz hasonlító macskakő-bőrönd kerék házasság zajától. Ez azt eredményezte, hogy a tenyeremen kialakuló bőrkeményedések száma fordítottan volt arányos a megtett méterek számával. No, de aztán O barátnőm kijött elém, ketten beszenvedtük a lakásba a holmit, majd egy kedves szobában éjjelig fejtettük az életrejtélyt. Fél négykor aztán kocsiba be, álmosságunkat leplezve goára bólogatva koncentráltunk arra, hogy nekünk most tulajdonképpen milyen jó is lesz. Reptér. Szokásos. A gépen egy olyan fiú mellett ültünk, akinek két fő attribútumával sikerült megismerkedni: kukac van a fenekében és nem tudja, miért dugul be a füle a magasban. Erről több szót nem is ejtenék. London. Meglepő meleg, napsütés, naná, hogy a taft még mindig tart.
No comments:
Post a Comment