Próbanap

Tíz perccel a megbeszélt idő előtt megérkeztem, kaptam egy kávét, foglaljak helyet, várjak a menedzserre. Bernardo megérkezett, kedvesen körbevezetett, kaptam egy pólót, egy kötényt, és egy utasítást, hogy ha felvettem ezeket, kezdhetem is a munkát. A feladatom a tálcák összegyűjtése a placcon, edények ki-be pakolása a mosogatógépbe, stb., de a legeslegfontosabb a vendégekkel való interakció. Futkostam hát ide-oda, kedvesen, kellemesen, közbevetve. Pont úgy kell engem elképzelni, mint egy commodore számítógép egyik játékát, ahol én vagyok a villogó főhős, akinek az a feladata, hogy minél több téglalapot (tálcát) gyűjtsön be minél kevesebb idő alatt a labirintusban (asztalok között), és eközben szövegbuborékok tömkelegét is létrehozza. Felettébb újszerű és vicces "ellophatom a tálcáját?" felkiáltással és 1000 wattos mosollyal tettem mindezt. Öltönyök, tálcák, léptek, "hello"-k, sorok. No meg az állandó kérdés a fejem felett, hogy vajon épp akkor néz-e oda a menedzser, amikor egy széles szájú "ízlett-e az ebéded kedves polgár" közepette vagyok. Mert ez lenne a lényeg. A 3 óra letelt, megköszönték ténykedésemet, megkértek öltözzek át és ragadjak valami étket magamhoz. Megtörtént, egy falafeles tekercset kértem, elnyammogtam, eközben gondoltam olvasgatok valamit, míg Bernardo meg nem érkezik legfrissebb döntésével. "A szomszéd lány" című regény, illetve mintegy 20 receptkönyv közül válogathattam. Megismerkedtem a legexkluzívabb vega receptekkel, de azért lassacskán a próbanapom sikerességére is kíváncsi lettem volna. Megérkezett a "dad", vagyis Bernardo, vagyis az "apu". Merthogy ez egy család, itt nem menedzserek és asszisztensek vannak, hanem apuk, anyuk, tesók, stb...A lényeg pedig az, hogy felvettek. Ijáijáó.