Ajándékok

 

Nem feltétlenül kenyerem az önmagukért létező rendszerek, így nem is használnám eztán a kronológia szabályait bejegyzéseimhez. Például soha nem kedveltem a történelmet az iskolában, ő se kedvelt engem, azért mégis 4-es, 5ös voltam. Persze ehhez sok évszámot ki kellett puskáznom. Valahogy a tettek üzenetét és a szereplők karakterét mindig is fontosabbnak tartottam. Igen, valóban lenyűgöző, ha valaki szuperszámítógép memóriáját felvillantva kiváló lexikális tudásával kápráztatja el a tudatlan érző lelkeket. De kérdem én, ha egy barátom lelki válságba kerül, vajon kihozza-e őt a slamasztikából, ha elmesélem neki, hogy az Aranybullát 1222-ben adták ki. (Most ellőttem egyet a mintegy 10 évszám közül, amit fejből tudok.)

Tehát. Amiről eredetileg szól ez a bejegyzés, az az ajándékozás. Rengeteg mindent lehet ajándékozni. Tárgyakat, érzéseket, pillanatokat, kedvességet, de még tudást is. Persze a Kovbojokat is idézhetném: "Te következel most Barnabás, ajándékod izomsorvadás". Például vegyük azt a nőt, aki csak azért ajándékot meg két ezüst medállal egy vásárban, mert hosszabban elbeszélgetsz vele az ékszereiről. Vagy azt a lengyel fiút, aki amúgy Nepálban vezet túrákat, és elhív egy barátja fametszet kiállításának megnyitójára. Vagy azt a  sok-sok random embert aki ismeretlenül megdícséri egy-egy ruhadarabodat. Mert itt ez sokkal természetesebb, mint otthon. Meg itt valahogy a szomszéd tehenének sem kell megdöglenie. Szokták volt mondani okos magyar népek, hogy semmi sem fenékig tejfel. Hogy is lehetne az, ha egymás teheneit gyilkolásszuk? Tőgyhiány van kérem szépen. És akkor mi van, ha azt mondom, mégis minden fenékig tejfel? Itt most lehet, hogy a laktózérzékenyek felszisszennek egy picit, az ő kedvükért legyen mondjuk minden étcsokoládé. Hogy miért mondom ezt? Miért ne mondanám? Megközelítés kérdése. Nézzünk meg egy esetet. A szituáció realistán: egy befoglalt házban élek, tehát a cím nem legális (itt érdekes kamuköröket kellett futnom a banki ügyintézéskor.), nincs fűtés, ezáltal a nappaliban gyakran hidegebb van, mint odakint, a ruháinkat egy dohos szobában tartjuk, a fürdőfülkében minden használat után be kell kapcsolni a ventilátort, hogy ne penészesedjen, az internetet lopjuk, az  otthoni kaják nagy része a leselejtezett áruházi portéka, a vonat pont felettünk halad át, és a vonat az nem egy halk állat. Variációk egy témára, avagy miért is nagy ajándék ez az egész? Van lakás. A szobánkban van fűtés, mert vettünk hősugárzót. Van kabátunk és pokrócunk a nappaliban. Van egy dohos szoba, ahol a ruháinkat tarthatjuk. Délután négyig van internet. Van fürdőfülke meleg vízzel. A leselejtezett portéka történetesen egy vegán és természetes ételekkel (aka. raw food) foglalkozó áruházból érkezik. A vonat az meg vonat, nem kell mindenre ráerőszakolni az adomány fogalmát. Nekem hangos, más viszont eljut vele a munkahelyére. És mentsük meg magunkat attól, hogy fohászok lengjék körbe ezt az egész szövegrészletet, én csak azt mondom, ha úgy akarod érezni, hogy canis merga körülötted minden, akkor soha nem is lesz másod, mint kutyaszar.

Job centre és a munka hősei

Szóóóval tehát másnap visszamentem a job centre-be olajággal a fejem körül és vártam a soromat. Ültem ott vagy fél óráig, mire hibát találtam a mátrixban és bemehettem ahhoz a nagyon kedves indiai hölgyhöz aki előző nap segített. De azért azt megjegyezném, hogy várakozásom közepette figyelmemet egy igen érdekes jelenség kötötte le. Egy öltönyös, 40-es éveit taposó figura ült velem szemben végig karót nyelt háttal és azzal az összetéveszthetetlen ide-oda pillantó fejmozgással, ami csak pont annyit árul el rólad, hogy ennél kényelmetlenebbül és elesettebbül már nem is érezhetnéd magad. Plusz, mindkét keze a combján feküdt, már azt vártam, mikor teljesül be a pszichopatákról szóló prekoncepció, és húzza elő a nagy kést. Mert már én éreztem magam kényelmetlenül csak attól, hogy néztem, ahogy ott ül és kényelmetlenkedik. Kiderült, hogy már 2 órája várt itt, és azért nem hívták be, mert már tulajdonképpen behívták, csak nem hallotta a saját nevét. Tehát ott voltam, hogy a nő mindent elintézett nekem, és hazamentem.
A munkahelyen azóta sok minden történt, csak a leglényegesebbeket emelném ki. Például szerencsére átment egy másik étterembe az a lány, akit hát , hogy is mondjam, kevésbé kedveltem mint saját magamat reggel a tükörben. Nem is lenne baj hogy az ember lánya rosszindulatú, fellengzős, és borostás, ha közben nem kérkedne azokkal a tulajdonságaival amik nincsenek és soha nem is lesznek. A portugálok továbbra is valami ősi, elfeledett halandzsa nyelven kiabálnak a konyhában, míg a skót kisfőnök a szarkazmusát keveri bele a levesbe. A tétova angol fiú indokolatlanul hagyja magán a mosolyt a legelképesztőbb pillanatokban, miközben minden leesik, eltörik, és odébb gurul a kezei között. Ő az, aki a gyerekvállalást egy félelmetes és ismeretlen vállalkozásnak véli valahol az amazonaszi esőerdő mélyén. A főnök folyamatosan randit akar tőlem, a 9/11 meg belső munka volt. Így röviden és esszenciálisan.